Lóháton érkezik Aladdin Mórahalomra

Ezen a héten indulnak Mórahalmon a lóháton bemutatott előadások a Patkó Lovas és Szabadtéri Színházban, ahol a visszatérő kedvencek mellett új produkciókkal várják a közönséget.

A jövő héten beszámolunk majd arról, hogy alakult át a mórahalmi Futó-Dobó Lovasközpont szabadtéri színháza lovas színházzá, a hét második felében pedig Mórahalomra várják Pintér Tibort, a Nemzeti Lovas Színház vezetőjét, aki sajtótájékoztatón beszél az új lovas színházi produkciókról, amelyeket most mi is bemutatunk.

Töretlen népszerűség

Három új produkcióval dobja fel a nyári estéket a mórahalmi Patkó Lovas és Szabadtéri Színház. A Rómeó és Júlia, a Szent László, a lovagkirály, valamint az Aladdin családi musical a Nemzeti Lovas Színház előadásában szórakoztatja majd a közönséget a Futó-Dobó Lovasközpontban.

A hetedik évadát nyitó lovas színházi produkciók népszerűsége – a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház csapatának hála – töretlen.

Hamarosan kezdődik a mórahalmi lovas színház hetedik évada a homokháti városban. Pillanatkép a Szent Lászlóról szóló darabból, melyet az évadnyitány sajtótájékoztatóján adott elő a társulat a Futó-Dobó Lovasközpontban. Fotó: Archív Fotó: Karnok Csaba

Szilaj a barátságról mesél

Július 16-án, pénteken a Szilaj című családi darabbal startol a lovas produkcióinak sora. A szabadtéri előadások nagy sikerrel zárultak, jelenleg a küzdőtér átépítése zajlik, hogy jövő hétre minden készen álljon a Nemzeti Lovas Színház színészei és lovai számára Mórahalmon. Pintér Tibor rendezése az összetartozásról, az elfogadásról és a barátságról mesél.

A produkció a lehetetlent váltja valóra: ötvözi a klasszikus stílust a szabadidomítás művészetével.

Az újak

Koncert és musical élményt garantál a Rómeó és Júlia koncertváltozata augusztus 15-én. A klasszikus szerelmi történet új feldolgozásban mutatja be a Montague-k és a Capuletek, a két egymással viszálykodó család háborúját, a fiatalok mindent elsöprő tragikus románcát.

Szent László, a Lovagkirály augusztus 20-án, 19.30 órakor vágtat be a porondra Pintér Tibor személyében. A monda szerint Szög nevű lova patkójának nyomán vizet fakasztott a szomjazó katonáinak, hegyeket mozgatott meg, aranypénzt változtatott kővé. A népi rockopera ezt a történetet idézi meg. Az Aladdin című családi musicallel pedig a Nemzeti Lovas Színház színészei a mesés keletet idéző történetet tárnak a közönség elé.

Visszatérő kedvencek

Szilaj, a betörhetetlen vadló kétszer is látható Mórahalmon július 16-án 20.30 és augusztus 18-án 19.30 órai kezdettel. Igazi klasszikus tér vissza az idei repertoárba július 18-án 20.30-kor, a megunhatatlan Csárdáskirálynő. A Marica grófnő az operettirodalom egyik örökzöldje, mely lóháton táncra perdülő színészekkel ismét felejthetetlen élményt ígér. Rózsa Sándor, az alföldi betyár augusztus 6-án 20.30 órakor pödri meg a bajuszát a Futó-Dobó Lovasközpontban. Rózsa Sándor az Alföld mitikus figurájaként segítette a szegényeket, majd bevonult a szabadságharcba. Alakja drámai feszültségekkel, hármas szerelmi kalanddal, időnként humorral fűszerezve rajzolódik ki a musicalben. A darab érzelemgazdag zenei vonulata árnyalja a betyárkirály szerethető gyilkosként ábrázolt figuráját. A magyar csikós- és betyárvilág ostorcsapásokkal, fokosokkal, lovas – és kaszkadőr jelenetekkel elevenedik meg a néző előtt.