Mórahalmon ad konceretet pünkösd napján a Fokos Zenekar

Mórahalomra látogat a Fokos Zenekar a Dallamok határok nélkül című pályázati program keretein belül. Pünkösd vasárnapján, május 23-án, 16 órától az Ezer Év Parkjában lesz látható és hallható a Fokos Zenekar, akik 2010-ben, a vajdasági Óbecsén alakultak.

A zenekar Óbecsén alakult és 2012-ben, a Duna Televízió által szervezett Fölszállott a páva című népzenei tehetségkutató műsorban a középdöntőig jutottak. Ennek köszönthetően megkapták Óbecse város kitüntetését a város nevének öregbítéséért. A Fölszállott a pávában a Fonó Budai Zeneház különdíját is elnyerték, amely 50 órányi stúdiómunkát tartalmazott, ennek eredménye a Kiskoromtól nagykoromig címet viselő lemezük.

Azóta még három lemezük jelent meg: a Jókedvemben, a Törökkanizsa község népzenei hagyatéka és az Óbecse község népzenei hagyatéka.

A zenekar célja a magyar népzene, ezen belül különösen a dél-alföldi magyar tamburamuzsika lehető legszélesebb körben való megismertetése a közönséggel.