Országos, összművészeti programot indít a mórahalmi Kolo

Egyedülálló, országos művészeti programot indít a mórahalmi Kolo Kulturális Központ a Reök-palotával és az SZTE Bartók Béla Művészeti Karral (BBMK) együttműködve – jelentette be június 15-én Seres István, a központ vezetője.

A Hármashangzat Freskó Program célja, hogy a zene-, az előadó- és a képzőművészet összekapcsolásával olyan produkciók kerülhessenek a nagyközönség elé, amelyek eddig a művészeti ágak sajátosságai miatt nem jelenhettek meg közös platformokon. A nyitóeseményt június 18-án 20 órától tartják. Ötventagú fúvószenekar ad majd koncertet a Magyar Ede téren, miközben a Reök-palota homlokzatára vetítik a 41. Nyári Tárlat zsűrizett alkotásait.

A mintegy fél év alatt csaknem 30 nagy produkciót bemutató sorozat következő állomása a Szegedi Szabadtéri Játékok nyitó előadása. A Szegedi Szimfonikus Zenekar Ajándékkoncertje során látványos fényfestéssel, animációval díszítik a fogadalmi templomot.

A Hármashangzat Freskó Program a zene-, az előadó- és a képzőművészetet kapcsolja össze. Fotó: Kuklis István

A további terveket Nátyi Róbert, a BBMK dékánja, a REÖK vezető kurátora és Tóth Péter zeneszerző, a BBMK dékán-helyettese ismertette. Az emlékév kapcsán Bartók portrékiállítással egybekötött koncerttel és összművészeti, monumentális táncelőadással készülnek, továbbá ősszel az Öt Csillag hangversenysorozat keretében Kossuth-díjas művészek lépnek majd fel Szegeden, street art fesztivált rendeznek, mindemellett Dante halálának 700. évfordulója kapcsán Tóth Péter Mennyei pokol című darabját is bemutatják majd a dómban egy 55 alkotó műveit felvonultató, kortárs, képzőművészeti kiállítással egybekötve.

A napfény városa mellett Mórahalmon, Szentesen, Hódmezővásárhelyen, Kecskeméten, Szarvason, Cereden és Temesváron is megvalósulnak majd produkciók, amelyek mindegyikét élőben streamelik a világhálón, a www.harmashangzat.hu oldalon.

Forrás: delmagyar.hu