Történelmi vizsga a mórahalmi szakképzőben

Ágazati alapvizsga zajlott január 27-én a mórahalmi Tóth János szakképzőben, ahol tizenkét felnőtt diák adott számot tudásáról. Az iskola életében történelmi volt ez a nap, hiszen ez volt az első nagy vizsga az intézményben.

– Léptékében nem nagy, iskolánk számára mégis jelentős nap volt, felnőtt vendéglátós tanulóink ágazati alapozó vizsgát tettek. Ez az első olyan megmérettetése iskolánknak, amikor külső bizottság értékelte a munkánkat egy vizsga kapcsán.

A tanulók négy vizsgarészt tettek le: turisztikai portfóliót védtek meg, főételt főztek, süteményt sütöttek, koktélt kevertek és felszolgálták ezeket – mondta Angyalné Kovács Anikó, a Szegedi SZC Tóth János Mórahalmi Szakképző Iskola és Garabonciás Kollégium igazgatója, majd vendégként helyet foglaltunk az egyik tanteremben.

Ágazati alapoktatás

Az új rendszerű szakképzésben ez volt az első ilyen vizsga. Tavaly szeptembertől az új szakképzési rendszerben megjelent az ágazati alapoktatás. Vagyis az adott ágazathoz tartozó szakmát tanulóknak az alapismeretek megszerzése után – ami technikumban két év, a szakképző iskolában egy év – vizsgát kell tenniük. Ha ez megvan, akkor mehet tovább a diák a szakirányú oktatás felé.

A tanuló sikeres vizsga esetén jogosult a duális képzésbe való belépésre.

Asztalosból szakács

A felnőttek oktatásában résztvevők fél év után vizsgáznak, a diákoknak erre egy tanévük van. Szerdán a vendéglátás-turisztika ágazat diákjai vizsgáztak tizenketten. Csernák Edit azt mondta, az iskolában alaposan felkészítették a feladatokra. Számára a pincérkedés volt a legnehezebb, mert nem szeret mások előtt szerepelni.

Ez nem okozott gondot a csoport egyetlen férfi tagjának, Deák Zoltánnak, akinek a lánya is az intézménybe jár és aki asztalosként döntött úgy, hogy még egy szakmát szerez.

– Gyerekkori álmom, hogy szakácskodjak. Olyan technikákat tanultam meg és olyan eszközökkel ismerkedtem meg, amik nem is tudtam, hogy léteznek – magyarázta a jó kedélyű férfi, aki elismerte, a különböző funkciójú kanalak és kések feladták neki a leckét.


Egy könnyű mojito ebéd előtt?A koktélkeverés is a az ágazati alapvizsga része volt szerdán a mórahalmi Tóth János szakképzőben. Fotó: Kuklis István

Rutinos karmester

Míg a tanteremben koktélt kevertek és felszolgálták az ételeket, közben el is kellett azokat készíteni. Pápai Péter szakoktató rutinos karmesterként irányította a vizsgázó diákokat a felbolydult hangyabolyhoz hasonló konyhában.

– A felnőttekhez máshogy kell hozzáállni mint a gyerekekhez. Vannak olyan berögzült szokásaik, amikkel a modern gasztronómia kihívásainak nem tudnak megfelelni és amikből nehéz őket kibillenteni. Sokkal idegesebbek mint a diákok, mert az ő esetükben nagyobb a tétje a vizsgának, és magasabb követelményeket támasztanak magukkal szemben – magyarázott tapasztalatról a szakember.

Idegeskedésre nem volt ok, mindenki átment a vizsgán.

Segítő kilencedikesek

Néhány kilencedikes kihasználta a lehetőséget és segítő-érdeklődőknek vett részt a vizsgán, hiszen júniusban rájuk is hasonló megmérettetés vár. A domaszéki Sipőcz Máté azt mondta, így majd jobban átlátják a dolgokat, amikor rájuk kerül a sor. Máté pincérnek tanul, azt mondta, szakácsként vannak hiányosságai, de júniusig még utoléri magát.

Forrás: delmagyar.hu
Fotó: Kuklis István