Kis segítség, nagy lehetőség! Esély Otthon lakáspályázat

Mórahalom Városi Önkormányzat támogatást nyert az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program Esély Otthon című pályázati felhívás keretében az EFOP-1.2.11-16-2017-00019 kódszámú, „Esély Otthon- otthonteremtés és életpályatervezés Mórahalom ifjúságának” elnevezésű projektjére.
A pályázat részcéljai között szerepel, hogy javuljanak a fiatalok lakhatási körülményei a kevésbé fejlett régiókban, kedvezményes, önálló lakhatási lehetőségek biztosítása által.

MÓRAHALOM VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT
EGYEDI LAKÁSPÁLYÁZATOT
HIRDET
(Verzió 1.1)
az alábbiak szerint

A pályázat keretében összesen 6 db ingatlan kerül felújításra, melyben 11 lakás lesz kialakítva (Önálló bejárattal, vizesblokkal és konyhával rendelkező, összközműves ingatlanok). Ezzel kívánjuk biztosítani a helyi fiataloknak az önálló életkezdés lehetőségét.

A felújításra kerülő ingatlanok a következők:
- Mórahalom, Nyár utca 23. (2 lakás lesz kialakítva, Telekméret: 1453 m2)
I. lakás nagysága: 55,9 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő
II. lakás nagysága: 44,08 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő

- Mórahalom, Mező utca 21. (2 lakás lesz kialakítva, Telekméret: 1764 m2)
I. lakás nagysága: 45,33 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő
II. lakás nagysága: 32,15 m2, beköltözők tervezett száma 1 fő

- Mórahalom, Röszkei út 27. (2 lakás lesz kialakítva, Telekméret: 724 m2)
I. lakás nagysága: 72,89 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő
II. lakás nagysága: 52,78 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő

- Mórahalom, Béke utca 37. (Telekméret: 1436 m2)
Lakás nagysága: 61,91 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő

- Mórahalom, V. körzet 42. (Telekméret: 1486 m2)
Lakás nagysága: 71,04 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő

- Mórahalom, Délibáb utca 32. (3 lakás lesz kialakítva, Telekméret:736 m2)
I. lakás nagysága: 70,63 m2, beköltözők tervezett száma 2 fő
II. lakás nagysága: 81,60 m2, beköltözők tervezett száma 3 fő
III. lakás nagysága: 99,62 m2, beköltözők tervezett száma 3 fő

Alaprajzok feltöltve a lap alján a "Kapcsolódó dokumentumok" között!

A lakáshoz tartozó előkertet, kertet, udvart rendezetten, gyommentesen kell tartani, gondozottságot kell mutatniuk.
Garázs az alábbi ingatlanoknál található: Délibáb u. 32. II-es, III-as lakás, V. körzet 42., Mező u. 21.

Lakások felszereltsége: mosógép, internet elérés, asztali gép, íróasztal, ágy, szekrény, felszerelt konyha (főző és sütő berendezés, mikrohullámú sütő, mosogató, hűtőszekrény).

A lakásokba való beköltözés várható ideje: 2018. december

Kivéve a Nyár utca 23. sz. alatti ingatlan, mely várhatóan augusztus hónapban használatba adható lesz.

Lakás igénybevételének feltételei:
- pályázati célcsoport: 18-35 év közöttiek
- foglalkoztatási jogviszony

A pályázat elbírálásánál előnyben részesül az, aki:
- mórahalmi lakóhellyel rendelkezik
- részt vesz a projekt keretében szervezett programokon

Felhívjuk a figyelmet, hogy egy fiatal, vagy pár, illetve család legfeljebb 2 éven keresztül lehet lakója a projekt keretében felújított ingatlannak.
A lakhatásban részesített fiatalok számára kötelező havonta 20 óra közösségi célú önkéntes tevékenység végzése a településen, melynek igazolását a Polgármester végzi el.
A bérleti szerződés megkötésével egyidejűleg a bérlő köteles kauciót fizetni, melynek összege 60.000,- Ft.

Miért érdemes pályáznod?
A beköltöző fiatal kizárólag rezsiköltségeket köteles fizetni (áram, gáz, víz, Internet, hulladékszállítás). Bérlők a bérleti időszak alatt havonta 20.000,- Ft/hó/család igazolt lakás előtakarékossági befizetést eszközölhetnek egy általuk választott pénzintézetnél.

Mit kell tenned ahhoz, hogy sikeres lakáspályázó legyél?

1. Pályázat önkormányzati bérlakás igényléséhez formanyomtatvány kitöltése, és leadása
(amennyiben a kitöltött formanyomtatványt már leadtad az Önkormányzatnál, kérlek, jelezd e-mail-ben)
2. A mellékelt „lakáspályázat kiegészítő melléklete” elnevezésű dokumentum határidőn belüli megküldése az alábbi címre: hoffner.zsoka@morahalom.hu.

Olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik Mórahalmon képzelik el a jövőjüket, illetve a fenti feltételeknek és kritériumoknak megfelelnek.
Lakáspályázatod megküldésének határideje: 2018. augusztus 3.

Ha bővebb információra lenne szükséged a kialakításra kerülő lakásokkal kapcsolatban, vagy bármilyen egyéb kérdésed merült fel a pályázattal kapcsolatban, keresd az Esély Otthon projekt pályázati felelősét, Hoffner Zsókát az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
- Személyesen: 6782 Mórahalom, Szentháromság tér 1. (Földszint 011., EFOP iroda)
- Telefonon: 62/281-022 172-es mellék
- E-mailen: hoffner.zsoka@morahalom.hu

VÁRJUK JELENTKEZÉSED!
Mórahalom Városi Önkormányzat

Downloads